Az ásás szépségeiről

Tavasszal ásni jó, mert:

• rügyeznek a fák, feszíti őket az életerő,
• csiripelnek a madarak,
• pirospozsgássá teszi a nap az arcodat, akkoris, ha amúgy még pulcsiban kell kint lenni,
• hamarabb eljön az idő, amikor leveheted a pulcsit, mert kimelegszel az ásásban,
• jókedvre derít a friss talajból áradó aroma,
• a mi kertünkben valahogy mindig előkerül a bogrács, és munka végeztére elfáradva, annyira jó odaülni a füstillatú asztal mellé.

Íme egy összefoglaló illusztráció minderről egy madáretetőben csipegető madárka szemszögéből :)

A "szép" komposzt

A második gilisztakomposztom doboza sokkal mutatósabb lett, mint az első, igaz nem is ingyen volt, de végülis csak szerencse kérdése, hogy ki mit talál otthon/áruházban. Ezt a faládát - eredetileg óriási virágtartó - én is egy építészeti-kertészeti áruházban találtam leértékelve, kicsit poros volt és madárszaros, de csak kétezer forint. 

Lapraszerelve árulták, de mindössze 8 csavarral kellett 3D-síteni, bútorösszereszelni meg úgyis szeretek, hipp-hopp megvoltam vele.

Mivel az aljának szánt lap szellősen rakott deszkákból állt össze, ezúttal is ki kellett találni valami megoldást. Kapóra jött egy linóleumdarab az aljára, és egy vastagabb szemeteszsák, amit méretre vágtam, hogy ne lógjon ki, és néhány lyukat applikáltam bele, a vízelvezetés és szellőzés céljából.

Aztán darabokra tépkedtem 3-4 nagy tojástartót, beáztattam őket vízbe 1-2 percre, majd kinyomkodva, beledobáltam a láda aljába. Erre vékonyan virágföldet terítettem, tényleg csak 1-2 centinyit, nehogy ezzel lakjanak jól a giliszták később. Majd következett 10 doboznyi közepes giliszta. (A horgászboltban ajándékba kaptam még egy dobozzal, de összességében az egyik dobozban nem volt egy darab giliszta sem - köszi :P, sebaj, legalább ingyen volt, és a doboz tök hasznos önmagában is.) S mikor már bebújtak a föld alá, akkor szépen elterítettem a zöldséghéjakat.

Záró rétegnek ugyancsak egy linóleumdarabot szántam (ez biztosítja a nedvesen maradást), de alá még betettem egy tojástartót, hogy legyen némi levegőréteg és hely a gilinek a táplálkozáshoz.

Anyukámat pedig megkértem, hogy a jövőben aprítsa fel a komposztnak szánt anyagot.

Az első gilisztakomposztot megvizsgáltam, s valóban elég száraznak bizonyult a széle, de a nedvesebb magban még ott tekerektek a gyűrűsférgek. Így azt jól belocsoltam, s a jövőben is kicsit több extra nedvességet kell hozzáadni.

Az óriás koporsójának titka

Heuréka! Rájöttem! Rájöttem mi a titka a gyors és élvezetes ásásnak!

A korábbi posztokban beszámoltam már az egyes és a kettes számú ágyások felásásáról, és arról is, hogy az alapos munka, a kettős ásás, még viszonylag rendezett körülmények között is  cirka 6 órát vett igénybe. Nekem már csak egy parcella volt hátra, de már nem olyan nagy lelkesedéssel néztem a feladat elébe, mint az a legelsőnél éreztem. És a jövőre nézve sem voltak többé hiú ábrándjaim, ha netán úgy adódna, hogy a teljes család teljes zöldségszükségletét akarnám megtermelni magunknak, akkor bizony nem három, de akár tíz parcellányi területet is meg kéne munkálni íly módon. Az pedig 60 munkaóra ásás... :S A végére azért nem lennék boldog, még ha oly kellemes körülmények is vennének körül, mint most.

DE a minap csoda történt. Különben nem kértem segítséget, de úgy adódott, hogy a lovagom is elkísért a kertbe, s ha már ott volt, nem hagyott egyedül túrkálni. Ő magához ragadta az ásót, nekem maradt az ásóvilla. Ettől önmagában még nem kellene felgyorsulnia a folyamatnak, hiszen nem vagyok sokkal gyengébb ásásban, mint ő, és mindenképpen 2x kell végigmenni egy árkon (egyszer ásóval, egyszer ásóvillával). Amit ő kiásott, a nagyobb rögöknek én egyből nekimentem a villával, s mikor a sor végére ért, pihent addig, amíg én ásóvilláztam az árokban. Hát így elvoltunk, s alig 2 óra múlva (!) azt vettük észre, hogy a végére értünk az ágyásnak. Valamit nagyon jól csináltunk :)

Az ágyás előkészítés befejezéseképpen - erről talán még nem írtam - komposztált szarvamarhatrágyát szórtunk az ágyás tetejére (egy 9 nm-es ágyásra 15-17 liternyit (mi konkrétan egy 50 l-es zsákot osztottunk 3 felé a 3 ágyásra), s gereblyével elegyengettük a felszínt, majd meg is locsoltuk. Azzal együtt, hogy az első 2 ároknyi földet kivettük az ágyásból és külön raktuk (lásd a képen a kerítés melletti kis kupacot), még így is magasabb lett az ágyás "eleje"  (ahol ásni kezdtünk), mint a másik vége, így egy kicsit groteszk, óriáskoporsó alakja lett a végeredménynek. Ha az egyik végéből áthordtam volna a fölösleget a másik végébe, ezzel elhordtam volna a trágyát is, ezért nem tettem. Így marad, s majd úgy ültetem be, hogy a magasabb végébe kerüljenek a hosszabb gyökerű növények.

A második ágyás

A második ágyás talajelőkészítése során már nem volt fejfájásom, mégis csupán fél órát sikerült rövidíteni a munkaidőn. Mondjuk extra nehezítő körülménynek most ott volt:

- egy nagyi, aki teljesen elvetemültnek nézett, hogy "azt a kemény földet" túrom, mintha egy néhány éve nem művelt talajt már soha többet nem lehetne felásni.

- és egy dédi, aki folyton le akart állítani, nehogy elfáradjak. Kedves tőle, de hát fáradság nélkül, nincs ásás. Ásás nélkül nincs termény, úgyhogy vita lezárva, tovább dolgoztam.

Végül ez is csinos kis ágyás lett az előzőnek nagyjából hosszanti folytatásában, ez lesz az ún. félárnyékos ágyás.

A két kész ágyást be is vetettem. Egyelőre csak fehér mustárral, ami zöldtrágya lesz, nem ehető növény, viszont hasznos. A kis növénykék nagy felületű leveleivel lefedi majd a talajt, így abban megőrződik a nedvesség*.

*Nedvesség: természetes esők sajnos mostanában nem nagyon voltak, locsolni kell. Van vadiúj rikító narancs színű 10 literes locsolókannám, ebből 2-3 fordulóval tudom belocsolni az ágyásokat egyenként. Egyelőre heti 3x tesszük ezt, kedves barátnőm segítségével.

A kert végében lévő komposzthalmot is rendeztük, az ásóvilla kiváló szolgálatott tett ezúttal is. Szétválogattuk a nagyobb ágakat, ezek külön kupacba kerültek, és átforgattuk a jelenleg összegyűlt adagot. Közben jó húsos, kövér gilisztákat is láttunk, s ez furcsa mód valami kellemes melegséggel töltötte el a szívemet... Az átforgatásból következőleg maradt egy komposztnyi hely az új nyersanyagoknak is. A "régi kupacra" már nem rakunk több anyagot, csak hagyjuk állni, érni, s őszig még néhányszor átforgatjuk majd. Ez fog őszre egészen megérni, és kikerülni a bearatott termények helyére, az őszi talajmunkák során.

A bográcsot sem hagytuk újra beporosodni, nap végére nagyon jól esett a benne főzött pásztortarhonya, a tavaly saját kezünk munkájával eltett savanyúsággal kísérve. :)

Csíra-csinálás

A tavaszi vitamin- és életerő-feltöltés jegyében, és mert a vetőmagok vásárlásakor véletlenül mellényúltam :P, a csíra előállítás is felkerült a panelkert projektjei közé.

Az úgy van, hogy ha az ember lánya hirtelen lelkesedéssel felvásárolja a magyar kiskerti vetőmagpiacon található termékválaszték nyolcvan százalékát, akkor otthon a szatyorból kipakolva, találkozik néhány meglepetés zacskóval is. Így keletkezik a zsákba (vető)ma(gva)cska :)

Találtam egy vöröskáposzta, egy lucerna és egy rukkola zacskót "Csíráztatásra!" jeligével. No, sebaj, ha már idekerültek, nem hagyom őket parlagon heverni - szó szerint. Ezzel egyrészt csökkenthetem valamelyest magvetési vágyamat. Mert amúgy ennyi sok vetőmag láttán az ember hirtelen szeretné őket mind egyszerre elszórni az édes anyaföldbe, hadd nőjjenek. De most még nem jó, mert a legtöbb magból valószínűleg sose lenne termést hozó normális növény, és egyébként is sok van, kb három-négy évre elegendő :D
Másrészt érdekes tapasztalatgyűjtésre és megfigyelésre is alkalmat ad a csíranevelés arra vonatkozólag, hogy mi történik a mag-víz-fény interakció során, hogyan lesz a kerekecske-gombocskából levelecske-gyököcske.

A zacskók hátulján részletes leírás van a csírák hasznáról és termesztéséről. Már csak egy csíráztató tál kéne... Nem kerül egy ház árába a hivatalos változat, de az interneten utánanézve néhány képnek, arra jutottam, hogy elviekben hasonlót én is tudok gyártani.

Kell hozzá két hasonló edény, amelyeket egymásba lehet úgy rakni, hogy az edények alja között legyen néhány miliméternyi légüres tér, továbbá a "fölső" edény aljának lukasnak kell lennie.

Nosza, összeszedtem pár alkalmasnak látszó tárgyat: hungarocell ételdoboz, tejfölös poharak, glisztásdobozok.

A "fölsőnek" szánt edények aljának lukasztását egy vastag tűvel oldottam meg (hogy a keletkező lyuk biztosan ne legyen nagyobb a magnál). A gilisztásdobozok kicsit keményebb műanyagból készültek, ezért a perforációhoz előbb mécses lángjába "mártottam" egy pillanatra a tű végét, majd az így a felhevített fullánkkal szúrtam ki 4-5 lukat gyors egymásutánban, aztán megint mártás-szúrogatás-mártás-szúrogatás, stb.

Az eredmény alább látható, nagyjából fél-egy cm távolságra lettek egymástól a lukak.

 

Már csak meg kellett tölteni az alsó edényeket vízzel, beáztatni a magokat egy fél napra (már amelyikhez ezt írta a felhasználói kézikönyv), majd átrakni őket a felső edénybe, az alsókba pedig annyi vizet tölteni, hogy éppen elérje a felső edény alját. Aztán reggel-este a felső edényben langyos vizes öblítés, az alsóban vízcsere.

Nos, egy hét vesződség után az alábbiakat állapítom meg:

- a rukkolamag egy nyálkás kis szemét dög, ami mindenhez odaragad.

- a tejfölöspohárnak túl kicsi az alja, csak nagyon kevés mag fér el rajta (ja, mert ugye az is fontos, hogy a magok csak egy rétegben legyenek, különben könnyen berohadnak), és túl mély is, hiába fehér a fala, szerintem kevés fény éri így a magocskákat, és ugyancsak a berohadást valószínűsíti ez a szerkezet.

- a hungarocell edénynek nem elég stabil az alja, deformálódik, így a szélére került magocskák kiszáradnak, a közepén pedig állandóan víz alá kerülnek.

A legjobban a lucernacsíra teljesített (kb 50%-os csírázási aránnyal, időben tartotta magát az előre meghatározotthoz, és finom is!), a konstruktőrök versenyét pedig a gilisztásdoboz nyerte: átmérője, magassága és egymásba helyezhetősége is éppen megfelelőnek bizonyult a célra. A magok öblítése is könnyű volt vele.

Kilyukasztgattam még néhány gilisztásdobozt (amelyek a gilisztakomposzt készítése folytán halmozódtak, amúgy igen praktikus tárolók) és immár mindhárom csíraféleséget ilyenekben nevelgetem. A további eredményekről természetesen majd beszámolok.

Komposzt helyzetjelentés

Ilyen volt.

Ilyen lett 15 nap elteltével. Mondjuk 10 nap után is kb így nézett ki, azóta mintha stagnálna az állapot.

Tapasztalatok:

Szagok nincsenek.

Ezt az igen szellősre sikeredett és lakásban tartott gilisztakomposztálót jó gyakran kell nedvesíteni. Mivel a cél az, hogy megfigyeljem, milyen ütemben fogyasztják el gyűrűstestű barátaim az egy rétegnyi krumpli+répahéjat, ezért nem födtem be se földdel, se további nyers(táp)anyaggal a komposztot (egy műanyag tálca fedi az egészet napközben). Azonban a rendszeres (napi 1-2x) spriccelés ellenére is, a tápanyag gyorsan szárad, s így valószínűleg kevésbé vonzó a nyálkástestűeknek, tk. érthető módon.

Továbbhaladás iránya:

Kicsit bele fogok túrni a komposztba, hogy választ találjak ezekre a kérdésekre:

 - vajon egyáltalán élnek-e még a gilik?

 - a kosár melyik részében tartózkodnak szívesen/hova menekültek?

 - a komposzt közepe mennyire nedves?

Édesanyám erkélyén is kialakításra kerül egy láda, ezúttal már fából. Ott viszont határozottan hűvösebb körülmények fognak uralkodni.

A nagy Á-Show

A hétvégére olyan jó idő kerekedett, hogy még a városi népség nagy részét is kicsalogatta a szabadba a napsütés. Én sem maradhattam tétlen, itt volt az alkalom, hogy az ősszel elmaradt talajmunkákat elvégezzem. Most még lesz ideje a talajnak kipihenni a durvább beavatkozást, s mire belekerülnek a haszonnövények, már kiegyensúlyozott víz-levegő-mikrobiális háztartása lesz.

Najó, szombaton még inkább a haverokkal társasoztunk, de vasárnap már magamhoz ragadtam ásót, ásóvillát, talyigát, meg mérőszalagot és nekiálltam az ásásnak. A terep- és igényfelmérés (mit és mennyit is akarnánk dézsmálni a miniédenből) közben arra jutottunk, hogy alakítsunk ki 3 parcellát, az egyik lesz az "árnyékos" - amit két öreg szilvafa árnyéka tud védeni dél felől; a második lesz a "félárnyékos" - amelyik az előzőnek hosszirányú folytatása; a harmadik pedig a "napos" - amely az előzőekkel szemben, a kert másik oldalánál foglal helyet, és nincs semmi, ami a déli órákban árnyékolná. Valahogy így:

Ez alkalommal egyelőre csak az árnyékos ágyás felásását terveztem be, tekintettel az előző napi bulájból maradt fejfájásra... :P

A parcella mérete 1,5*6 m, hogy két oldalról jól el lehessen érni mindent, de azért ne is kelljen sokat körbeszaladgálni, ha valamit éppen a másik oldalról kellene elérni. A kerítéssel párhuzamosan, attól 60 cm távolságban mértem ki az ágyás helyét, hogy biztosan és kényelmesen körbe lehessen járni, akár talicskával is.

A felásás módja kicsit eltér a szokásostól. Először is kell egy deszka, ami kb olyan hosszú, mint amilyen széles az ágyás (jelen esetben 150 cm), és kb 90-100 cm széles. Ezt a deszkát arra használjuk, hogy ráfektetjük az ágyásnak arra a részére, amire amúgy ráállnánk. Ha erre a deszkára állunk, súlyunk nagyobb felületen oszlik el, s így kevésbé tömörítjük a talajt. Ásáshoz és ültetéshez is használhatjuk. Később ugyebár nem annyira.

Nekem most nem volt deszkám, de jelen esetben ez talán bocsánatos, ugyanis régóta fel nem ásott talajt kellett megművelni, így valszeg túl sokat már nem tömörítettem rajta azzal, hogy két lábbal direktbe ráálltam. De ültetéshez már beszerzek egyet.

Az ásást az ágyás rövidebbik oldalával párhuzamosan végezzük. Az első kiásott árok anyagát talicskába tesszük, s félrerakjuk. Így lesz némi hely (érdemes akár 2 ároknyi anyagot is félretenni - a szerk. megjegyzése), hogy dolgozhassunk az ásóvillával. Az ásóvillát az árok aljába szúrva, s lenyét lenyomva fellazítjuk az alsóbb réteget. Hivatalosan. Nekem ez utóbbi művelet nem annyira sikerült, mert olyan kötött volt a talaj, hogy az első bátrabb mozdulatnál hallottam az ásóvilla reccsenését. S mivel vadiúj jószág volt, nem akartam fél percnyi használat után a kukába dobni, ezért a következő módszert dolgoztam ki.

Az ásóvillát az árok aljába szúrtam, kicsit jobb-balra megmozgattam, majd lejjebb nyomtam, újra jobbra-balra megmozgattam, s még egy kicsit lejjebb nyomtam (ekkor szúródott be kb a teljes villaág hosszában az eszköz), s ha még engedte, jobbra-balra megmozgattam. Ezt a műveletet 4-5-ször kellett megismételni, hogy az ágyás teljes szélességében végigérjek, s valamennyire az alsóbb rétegek is meg legyenek lazítva. A nagykönyv szerint, jövőre könnyebb lesz az ásás, mert a termesztett növények gyökerei mélyebbre hatolnak, s így segítenek a mélylazításban. Meglássuk.

A második árokból ásóval kiemelt anyagot áthelyezzük az elsőbe, így hozzáférünk megint ásóvillázni az árok alját. S így tovább a teljes 6 méteren. Végül a fellazított föld elég lesz ahhoz, hogy ne hiányozzon az első (két) árokból kitermelt föld, még egy kicsit púpos is marad az ágyás, ami egyáltalán nem baj. A nagyobb rögöket az ásóvillával szétütögetjük, s végül szépen gereblyével egyenletesre csíkozzuk a felszínt.

Amint a képen is látható, a gereblyézés szakaszában munkára foghatjuk keresztgyermekünket is, ha éppen van kéznél. A háttérben füstölő tűz a fákról lemetszett beteg ágak biztonságos megsemmisítését hivatott elvégezni. Miközben ugyanis én a magam kis 9 négyzetméteres ágyását abajgattam, egy nyugdíjas kertészbácsi szépen körbemetszette a gyümölcsfákat és meg is permetezte őket kénes-kálciumos lével.

A könyv azt írta az első ásás és beültetés akár 6,5-11 órát is igénybe vehet. Először kuncogva olvastam ezt a részt, de így utólag be kell valljam, tényleg 6 óra volt felásni a 9 négyzetmétert! Főleg az ásóvillázás vitt el sok időt, de ez szükséges ahhoz, hogy szép erős gyökerű növényeink legyenek. A második-harmadik ágyásnál már remélem gyorsabb leszek azért. De innen üzenem nagymamámnak, nagynénémnek és minden kételkedőnek, hogy igen, tudom, hogy ásni is kell a kertészkedéshez, és igen, felástam. Jó mulatság, férfimunka volt. A mulatságot ráadásul kiegészítette az is, hogy ebédidőben megszakítottam a munkát, bográcsavatás céljából: túrós csuszát melegítettünk benne, és március első napsugaras kék ege alatt költöttük el az ebédet :)

Aznap este nem nagyon kellett ringatni az elalváshoz...

A kis komposztor

Ahogyan azt az előző kom-postban leírtam (bocs, de nagyon tetszik :), vörösgilisztás komposztálót építek. Nagyjából az itt linkelt leírás alapján... hát nagyjából.

Először is kellene egy faláda. Meg is álmodtam az ideális faládát: valami ilyesmi (>>) lenne, vagyis 2 rekeszes, középen olyan elválasztó fallal, ami cserélhető: lenne egy teli, ami megakadályozza a giliszták átjutását, és egy rácsos, ami engedi. Ez utóbbira akkor van szükség, amikor az egyik rekesz megtelt és kvázi készen van a komposzt, ekkor elkezdjük megrakni a másik rekeszt tápanyaggal, a giliszták pedig átmászhatnak, s mikor átmásztak, a rácsos fal helyett visszatesszük a telit, és begyűjtjük a kész komposztot, amely immár gilisztamentes.
Sajnos ilyenem nem volt otthon, viszont van egy kiszolgált műanyag kosaram, ami jól szellőzik. Talán túlságosan is jól, mert túl nagyok a lyukak rajta, ezért kibéleltem egy kisebb lukú anyaggal: szúnyoghálóval.

Táptalajnak kiválóan megteszi a tavalyi muskátlik alól kiszedett (tápanyagszegény) virágföld, összekeverve a néhány napja gyűjtögetett kávézacc-tefilter-tojáshéj (általam csak "szárazkomposztnak" nevezett) mix-szel, továbbá tettem még hozzá elszáradt leveleket és összedarabolt tojástartót (ez lesz a nedvességtartó szénforrás). Őket egy lavórban összekevertem még vízzel. Ezt a fincsi moslékot beöntöttem a kosárba.

A gilisztákat egy közeli horgászboltból szereztem. Számolás és mázsálás után ráöntöttem őket a táptalaj tetejére, 5 perc se kellett és betúrták magukat a felszín alá. Ezután a felszínre elhelyeztem kb egy réteg vastagságban krumpli- és répahéjat, s jól bespricceltem még az egészet. Majd jól megfigyelem mennyi idő alatt húzzák be a földbe, és akkor ki lehet számolni, hogy X darab giliszta Y nap alatt Z mennyiséget tud "elfogyasztani". Végül az egészet még letakartam egy kerek sárga tálcával a nedvességmegőrzés végett.

Végül helyére tettem a "ládát", a mosogató alá, mert ottan sötét is van, meg amúgy is ott gyűjtjük a szemetet, csak vigyázni kell mit hova teszek legközelebb.

Lássuk mindezt számokban:
A kosár magassága 18 cm, átmérője kb. 25 cm. Tehát a szabad felülete: 452 cm2, ami 0,045 nm.
A kosár térfogata pedig: 8136 cm3, vagyis kb 8 liter.

A giliszták száma: 82 db (4 db "közepes" jelölésű dobozban). Ezek összesen 60 g-ot nyomnak.
A link szerint 0,2 nm/kg giliszta az optimális arány, ez alapján nálam még 3,75x ennyi giliszta is vidáman eltekeregne. Hát majd meglássuk, hogy bírja az első generáció szusszal. Merthogy ételből viszont akad nekik bőségesen.

Bájdövéj az össz befektetés: 110 Ft/doboz*4 = 440 Ft volt (a giliszták ára), mert minden más hozzávaló volt otthon. :)

A komposztálásról

Ez itt egy kom-post :D Oké, ez volt a mai fárasztó szóvicc :)

Bálint gazda szerint hamarosan magvetés és palántanevelés időszaka kezdődik, de addig is, mi az amit télen is megtehetek a kertért?
Komposztálok!

A komposztálás folyamán visszaadjuk a talajnak mindazokat a tápanyagokat, amelyek a növény növekedése folyamán kikerültek belőle, ugyanakkor mi (emberek) nem használtuk fel. Az eljárás folyamán egy kicsit felgyorsítjuk a szerves anyagok lebomlását, hogy az egyes tápelemek újra felvehető formában álljanak rendelkezésére a fáknak, palántáknak és a növények növekedését segítő mikroszervezeteknek (ti. vannak hasznos kis rovarok, mikróbák, gombák a talajban - amelyek nélkül nem is lehetne tartósan, hosszútávon, egészséges élelmiszert előállítani - nekik is szükségük van táplálékra). Az eljárás a termőtalajképződés, a humuszosodás. Legtöbbször a humusz "ember általi" készítését  nevezzük komposztálásnak.

Amit most komposztálok, az persze még nem az én kertemben termett, de mivel a teljes folyamat néhány hónapot vesz igénybe, és ősszel illik a talajba forgatni kész komposztot, jobb, ha van legalább valami, mintha semmi sem lenne. Másrészről ezzel máris csökkentem a ház(?)tartásom hulladákkibocsátását. Harmadrészt meg kiváló lehetőség kísérletezni!

A hivatásos komposztláda nagy és a kertben van. Az én lakásom meg kicsi, és nincs közel a kert, hogy naponta kiszaladjak a krumplihéjjal és társaival a komposzthoz. Ezért kicsit trükközni kell. A neten két szóba jöhető megoldást találtam:

A) az anaerob mikróbás komposztáló lényege, hogy bizonyos oxigén nélkül működő mikroorganizmusokat adunk a humuszolandó anyaghoz, és biztosítjuk a dolog levegőmentességét oly módon, hogy összepréseljük az egész cuccost és elzárjuk a külvilágtől egy arra alkalmas tárolóban (engem ez a silózásra emlékeztet). Van hozzá csinos vödör, csurgalékvízelvezető csappal, meg speckó mikróbacsomag.
Előnyök (szerintem): kis helyet foglal, a tömörítés miatt jól csökkenti az anyag térfogatát, szagmentes, könnyen kezelhető.
Hátrányok (szerintem): csak két hétig maradhat benne az anyag, s az így elkészült anyag még további (szabadtéri?) komposztálást igényel a talajba juttatás előtt.
Ára: kb 15.000 Ft + 2500 Ft/kg mikróba

B) a vörösgilisztás komposztálás során gyakorlatilag modellezhetjük a baromfiudvar szemétdombját, ahol a kiskakas helyett magunk fogunk kapirgálni olykor, s gyémánt félkrajcár helyett humuszt találunk majd. S mint tudjuk mindkettőnek nagy a széntartalma, ám a humusz mégiscsak értékesebb, mert abból hamar lehet ehetőt készíteni, míg a gyémántot igen nehéz megrágni :)
Előnyök (szerintem): mi magunk alakíthatjuk ki a pontos méretet (de minimális mérete ugyanúgy egy vödörnyi, ahogy a mikróbásé), az 1-4 hónap alatt elkészült anyag azonnal felhasználható.
Hátrányok (szerintem): kicsit több törődést igényel.
Ára: kb. 1500 Ft.

Nos, jelentős olcsóbbsága miatt én először a B) megoldást próbálom ki. Persze, ha valaki megfinanszírozza, örömmel kísérletezem a mikróbákkal is :)

Kertészpalánta

A társasház előtti rózsákkal ismerkedtem meg legelőször. De szúrósak voltak, gyakran tetvesek és különben is túl magasak ahhoz, hogy közelről megszagolhassam őket. Márpedig egy alig-óvódás csak a hozzá közel levő dolgokkal ismerkedik szívesen. Így tehát  a Kisherceghez hasonlóan, először én is csalódtam a rózsákban...

Nagyszüleim kertjében azonban közel volt a föld, és abból rikító zöld leveleivel huncutul hívogatott a zsenge sárgarépa. S mint az óvódásokat általában, engem sem zavart az anyaföld íly szoros közelsége és ragaszkodása a répához, hanem csak úgy, a talajból éppen kihúztam a répát, s már ropogtattam is a narancsszínű gyökeret a homokkal együtt. És ott volt még a pöszméte, és a szamóca, amit csak úgy le lehetett csippenteni, a kapor az ágyások szélén mindig szalutálva állt, s várta rendületlen ólomkatonaként, hogy egybefőljön a tökfőzelékkel, vagy megsavanyodjon az uborkákkal. Micsoda móka volt az uborkák között az óriásokat keresni, amit "meghagytunk magnak". De a krumpliásásnál nem voltam ily bátor, mert a szúrós indáktól sokkal nagyob "veszély" gurult ki indőnként a gumók helyett: a zöld varangy! S habár azt a fölnőttek nem nagyon szerették, de a tengeri meg a napraforgó erdejében kiváló fogócskát lehetett játszani. A kacsáknak nagyapám hozott az árokpartról olykor hosszú szárú csilántot, jujj, hát az még veszedelmesebb volt, mint a varangy! És nagyapám hős volt, mert ha éppen nem találta a munkás kesztyűjét, hát szabad kézzel tömködte a szúrós zöldet a szecskázóba... az ám, viszont a frissen vágott csalán illatát szerettem én is. Mi, gyerekek inkább a sóskát szedtük csak a töltésről. És nagyapám néha horgászni vitt, akkor korán hajnalban fölkeltünk, s a pihegő, harmatos földből gilisztát ástunk ki, meg lóbogarat a szemétdomb alól.

Hát valahogy így, nekem többnyire csak a nyári bőségszaru jutott a bodrogközi kertből... Anyával a városban laktunk és a balkonon csípőspaprikát, meg koktélparadicsomot termesztettünk a muskátlik és petúniák előkelő társaságában. A modern kor szellemével bekerültek még a lakásunkba olyan hasznos növények, mint a citromfű és az aloe, köszönik, jól elvannak a cserépben.

Én közben kinőttem az óvódát (sajnos :( ), de nem hagytam eltántorítani magam a természettől, s legalábbis fejben és szívben kiképeztem magam (kiképeztek tanítóim). Kertesházunk egy ideig még nem lesz, örülünk a kis panelnak, amiben lehet aludni, s olvasgatni is ráérős délutánon...
De most lesz egy kis bérelt földem (én leszek a béresleány :D), és állítólag van egy olyan ökológiailag is okés módszer, ami kis területen is jó hozamot tud produkálni (hogy legyen mivel megrakni a szekeret), s hosszútávra névze még csak nem is igényel sok fizikai munkát (inkább több okos tervezést). Hát lássuk!

Paraméterek

Helyszín, talaj
"A Kert" valójában nem is az enyém, hanem egy igen kedves barátomé, aki volt szíves megengedni, hogy egy részt belőle megműveljek. Jelenleg nem sokkal másabb, mint e blog háttere: csupán zöld fű és kb húsz centi hó borítja a talajt. Néhány gyümölcsfa, egy kutya és egy macska teszi ki a látható méretű élőlények listáját.

Társ-kertelemek
A gyümölcsfákkal már tavaly jó barátságot kötöttünk, csodás baracklekvárt, almadzsemmet és almaecetet készítettünk együtt. Illetve egy másik kalandortársam kísérletéből kiderült, hogy a paradicsom megterem a területen. Mindezekből úgy hiszem, nagy baj nem lehet :)

Megközelítés
Szerény személyem 11,6 km távolságra töltöm éjszakáim egy panellakásban. (Ugye, kezd egyre világosabb lenni, miért nagy dolog számomra a kert?) A kert megközelítését többnyire biciklivel fogom megtenni, amikor csak ezt az időjárás megengedi. Mondjuk, ha az időjárás olyan, hogy nem lehet biciklivel közlekedni, valószínűleg kertészkedni sem alkalmas, így tehát máris megvan az első összhang! A tekerés pedig, mint tudjuk, nagyszerű sport: odafelé bemelegít, hazafelé levezeti az izommunkát :)
Azért azt is illik megemlíteni, hogy nem csak kert céljából teszem meg azt a majdnem 12 km-t, hanem elsősorban a már említett nagyon kedves ismerős családjának meglátogatása, a velük közös időmúlatás (kaláka, bulizás, mozizás, keresztgyerek abajgatása, borozgatás, stb.) céljából.

Szerszámok
Azt mondják, van nekik mindenféle kerti szerszám, ezzel tehát megvagyunk.

Víz
A kerti csapból igény szerint lehet öntözni is. Pipa.

Levegő, napfény
Hála Istennek!

Feldolgozás, tárolás
Egészen biztos, hogy van nyári konyha és pince is, hiszen azok finomságokkal való megrakásában már magam is segédkeztem.

Növények
Tervezés folyamatban...

Üdvöz Légy!

Volt egy álmom (...) Lesz egy kertem.

(...) = Mindazt, ami a két állapot között történik megörökítem itt is, saját és a Te -nyájas olvasó- szórakoztatására, okulására.

Hogy miért olyan nagy dolog egy kert, hogy arról blogot kell írni?
Mert nekem régi álmom, de még soha ezelőtt nem volt rá alkalom, hogy teljesüljön.
Mert ha jó kert lesz, akkor egy darabka művelt földdel egyszerre szolgálom az isteni parancsot, a természetet és a saját pocakomat. És ez nem akármi!
Mert szórakoztató, és érzékeket gyönyörködtető.
Mert szeretek írni és megosztani.
Mert a munka nemesít!