Az óriás koporsójának titka

Heuréka! Rájöttem! Rájöttem mi a titka a gyors és élvezetes ásásnak!

A korábbi posztokban beszámoltam már az egyes és a kettes számú ágyások felásásáról, és arról is, hogy az alapos munka, a kettős ásás, még viszonylag rendezett körülmények között is  cirka 6 órát vett igénybe. Nekem már csak egy parcella volt hátra, de már nem olyan nagy lelkesedéssel néztem a feladat elébe, mint az a legelsőnél éreztem. És a jövőre nézve sem voltak többé hiú ábrándjaim, ha netán úgy adódna, hogy a teljes család teljes zöldségszükségletét akarnám megtermelni magunknak, akkor bizony nem három, de akár tíz parcellányi területet is meg kéne munkálni íly módon. Az pedig 60 munkaóra ásás... :S A végére azért nem lennék boldog, még ha oly kellemes körülmények is vennének körül, mint most.

DE a minap csoda történt. Különben nem kértem segítséget, de úgy adódott, hogy a lovagom is elkísért a kertbe, s ha már ott volt, nem hagyott egyedül túrkálni. Ő magához ragadta az ásót, nekem maradt az ásóvilla. Ettől önmagában még nem kellene felgyorsulnia a folyamatnak, hiszen nem vagyok sokkal gyengébb ásásban, mint ő, és mindenképpen 2x kell végigmenni egy árkon (egyszer ásóval, egyszer ásóvillával). Amit ő kiásott, a nagyobb rögöknek én egyből nekimentem a villával, s mikor a sor végére ért, pihent addig, amíg én ásóvilláztam az árokban. Hát így elvoltunk, s alig 2 óra múlva (!) azt vettük észre, hogy a végére értünk az ágyásnak. Valamit nagyon jól csináltunk :)

Az ágyás előkészítés befejezéseképpen - erről talán még nem írtam - komposztált szarvamarhatrágyát szórtunk az ágyás tetejére (egy 9 nm-es ágyásra 15-17 liternyit (mi konkrétan egy 50 l-es zsákot osztottunk 3 felé a 3 ágyásra), s gereblyével elegyengettük a felszínt, majd meg is locsoltuk. Azzal együtt, hogy az első 2 ároknyi földet kivettük az ágyásból és külön raktuk (lásd a képen a kerítés melletti kis kupacot), még így is magasabb lett az ágyás "eleje"  (ahol ásni kezdtünk), mint a másik vége, így egy kicsit groteszk, óriáskoporsó alakja lett a végeredménynek. Ha az egyik végéből áthordtam volna a fölösleget a másik végébe, ezzel elhordtam volna a trágyát is, ezért nem tettem. Így marad, s majd úgy ültetem be, hogy a magasabb végébe kerüljenek a hosszabb gyökerű növények.