Az ásás szépségeiről

Tavasszal ásni jó, mert:

• rügyeznek a fák, feszíti őket az életerő,
• csiripelnek a madarak,
• pirospozsgássá teszi a nap az arcodat, akkoris, ha amúgy még pulcsiban kell kint lenni,
• hamarabb eljön az idő, amikor leveheted a pulcsit, mert kimelegszel az ásásban,
• jókedvre derít a friss talajból áradó aroma,
• a mi kertünkben valahogy mindig előkerül a bogrács, és munka végeztére elfáradva, annyira jó odaülni a füstillatú asztal mellé.

Íme egy összefoglaló illusztráció minderről egy madáretetőben csipegető madárka szemszögéből :)

A "szép" komposzt

A második gilisztakomposztom doboza sokkal mutatósabb lett, mint az első, igaz nem is ingyen volt, de végülis csak szerencse kérdése, hogy ki mit talál otthon/áruházban. Ezt a faládát - eredetileg óriási virágtartó - én is egy építészeti-kertészeti áruházban találtam leértékelve, kicsit poros volt és madárszaros, de csak kétezer forint. 

Lapraszerelve árulták, de mindössze 8 csavarral kellett 3D-síteni, bútorösszereszelni meg úgyis szeretek, hipp-hopp megvoltam vele.

Mivel az aljának szánt lap szellősen rakott deszkákból állt össze, ezúttal is ki kellett találni valami megoldást. Kapóra jött egy linóleumdarab az aljára, és egy vastagabb szemeteszsák, amit méretre vágtam, hogy ne lógjon ki, és néhány lyukat applikáltam bele, a vízelvezetés és szellőzés céljából.

Aztán darabokra tépkedtem 3-4 nagy tojástartót, beáztattam őket vízbe 1-2 percre, majd kinyomkodva, beledobáltam a láda aljába. Erre vékonyan virágföldet terítettem, tényleg csak 1-2 centinyit, nehogy ezzel lakjanak jól a giliszták később. Majd következett 10 doboznyi közepes giliszta. (A horgászboltban ajándékba kaptam még egy dobozzal, de összességében az egyik dobozban nem volt egy darab giliszta sem - köszi :P, sebaj, legalább ingyen volt, és a doboz tök hasznos önmagában is.) S mikor már bebújtak a föld alá, akkor szépen elterítettem a zöldséghéjakat.

Záró rétegnek ugyancsak egy linóleumdarabot szántam (ez biztosítja a nedvesen maradást), de alá még betettem egy tojástartót, hogy legyen némi levegőréteg és hely a gilinek a táplálkozáshoz.

Anyukámat pedig megkértem, hogy a jövőben aprítsa fel a komposztnak szánt anyagot.

Az első gilisztakomposztot megvizsgáltam, s valóban elég száraznak bizonyult a széle, de a nedvesebb magban még ott tekerektek a gyűrűsférgek. Így azt jól belocsoltam, s a jövőben is kicsit több extra nedvességet kell hozzáadni.

Az óriás koporsójának titka

Heuréka! Rájöttem! Rájöttem mi a titka a gyors és élvezetes ásásnak!

A korábbi posztokban beszámoltam már az egyes és a kettes számú ágyások felásásáról, és arról is, hogy az alapos munka, a kettős ásás, még viszonylag rendezett körülmények között is  cirka 6 órát vett igénybe. Nekem már csak egy parcella volt hátra, de már nem olyan nagy lelkesedéssel néztem a feladat elébe, mint az a legelsőnél éreztem. És a jövőre nézve sem voltak többé hiú ábrándjaim, ha netán úgy adódna, hogy a teljes család teljes zöldségszükségletét akarnám megtermelni magunknak, akkor bizony nem három, de akár tíz parcellányi területet is meg kéne munkálni íly módon. Az pedig 60 munkaóra ásás... :S A végére azért nem lennék boldog, még ha oly kellemes körülmények is vennének körül, mint most.

DE a minap csoda történt. Különben nem kértem segítséget, de úgy adódott, hogy a lovagom is elkísért a kertbe, s ha már ott volt, nem hagyott egyedül túrkálni. Ő magához ragadta az ásót, nekem maradt az ásóvilla. Ettől önmagában még nem kellene felgyorsulnia a folyamatnak, hiszen nem vagyok sokkal gyengébb ásásban, mint ő, és mindenképpen 2x kell végigmenni egy árkon (egyszer ásóval, egyszer ásóvillával). Amit ő kiásott, a nagyobb rögöknek én egyből nekimentem a villával, s mikor a sor végére ért, pihent addig, amíg én ásóvilláztam az árokban. Hát így elvoltunk, s alig 2 óra múlva (!) azt vettük észre, hogy a végére értünk az ágyásnak. Valamit nagyon jól csináltunk :)

Az ágyás előkészítés befejezéseképpen - erről talán még nem írtam - komposztált szarvamarhatrágyát szórtunk az ágyás tetejére (egy 9 nm-es ágyásra 15-17 liternyit (mi konkrétan egy 50 l-es zsákot osztottunk 3 felé a 3 ágyásra), s gereblyével elegyengettük a felszínt, majd meg is locsoltuk. Azzal együtt, hogy az első 2 ároknyi földet kivettük az ágyásból és külön raktuk (lásd a képen a kerítés melletti kis kupacot), még így is magasabb lett az ágyás "eleje"  (ahol ásni kezdtünk), mint a másik vége, így egy kicsit groteszk, óriáskoporsó alakja lett a végeredménynek. Ha az egyik végéből áthordtam volna a fölösleget a másik végébe, ezzel elhordtam volna a trágyát is, ezért nem tettem. Így marad, s majd úgy ültetem be, hogy a magasabb végébe kerüljenek a hosszabb gyökerű növények.

A második ágyás

A második ágyás talajelőkészítése során már nem volt fejfájásom, mégis csupán fél órát sikerült rövidíteni a munkaidőn. Mondjuk extra nehezítő körülménynek most ott volt:

- egy nagyi, aki teljesen elvetemültnek nézett, hogy "azt a kemény földet" túrom, mintha egy néhány éve nem művelt talajt már soha többet nem lehetne felásni.

- és egy dédi, aki folyton le akart állítani, nehogy elfáradjak. Kedves tőle, de hát fáradság nélkül, nincs ásás. Ásás nélkül nincs termény, úgyhogy vita lezárva, tovább dolgoztam.

Végül ez is csinos kis ágyás lett az előzőnek nagyjából hosszanti folytatásában, ez lesz az ún. félárnyékos ágyás.

A két kész ágyást be is vetettem. Egyelőre csak fehér mustárral, ami zöldtrágya lesz, nem ehető növény, viszont hasznos. A kis növénykék nagy felületű leveleivel lefedi majd a talajt, így abban megőrződik a nedvesség*.

*Nedvesség: természetes esők sajnos mostanában nem nagyon voltak, locsolni kell. Van vadiúj rikító narancs színű 10 literes locsolókannám, ebből 2-3 fordulóval tudom belocsolni az ágyásokat egyenként. Egyelőre heti 3x tesszük ezt, kedves barátnőm segítségével.

A kert végében lévő komposzthalmot is rendeztük, az ásóvilla kiváló szolgálatott tett ezúttal is. Szétválogattuk a nagyobb ágakat, ezek külön kupacba kerültek, és átforgattuk a jelenleg összegyűlt adagot. Közben jó húsos, kövér gilisztákat is láttunk, s ez furcsa mód valami kellemes melegséggel töltötte el a szívemet... Az átforgatásból következőleg maradt egy komposztnyi hely az új nyersanyagoknak is. A "régi kupacra" már nem rakunk több anyagot, csak hagyjuk állni, érni, s őszig még néhányszor átforgatjuk majd. Ez fog őszre egészen megérni, és kikerülni a bearatott termények helyére, az őszi talajmunkák során.

A bográcsot sem hagytuk újra beporosodni, nap végére nagyon jól esett a benne főzött pásztortarhonya, a tavaly saját kezünk munkájával eltett savanyúsággal kísérve. :)

Csíra-csinálás

A tavaszi vitamin- és életerő-feltöltés jegyében, és mert a vetőmagok vásárlásakor véletlenül mellényúltam :P, a csíra előállítás is felkerült a panelkert projektjei közé.

Az úgy van, hogy ha az ember lánya hirtelen lelkesedéssel felvásárolja a magyar kiskerti vetőmagpiacon található termékválaszték nyolcvan százalékát, akkor otthon a szatyorból kipakolva, találkozik néhány meglepetés zacskóval is. Így keletkezik a zsákba (vető)ma(gva)cska :)

Találtam egy vöröskáposzta, egy lucerna és egy rukkola zacskót "Csíráztatásra!" jeligével. No, sebaj, ha már idekerültek, nem hagyom őket parlagon heverni - szó szerint. Ezzel egyrészt csökkenthetem valamelyest magvetési vágyamat. Mert amúgy ennyi sok vetőmag láttán az ember hirtelen szeretné őket mind egyszerre elszórni az édes anyaföldbe, hadd nőjjenek. De most még nem jó, mert a legtöbb magból valószínűleg sose lenne termést hozó normális növény, és egyébként is sok van, kb három-négy évre elegendő :D
Másrészt érdekes tapasztalatgyűjtésre és megfigyelésre is alkalmat ad a csíranevelés arra vonatkozólag, hogy mi történik a mag-víz-fény interakció során, hogyan lesz a kerekecske-gombocskából levelecske-gyököcske.

A zacskók hátulján részletes leírás van a csírák hasznáról és termesztéséről. Már csak egy csíráztató tál kéne... Nem kerül egy ház árába a hivatalos változat, de az interneten utánanézve néhány képnek, arra jutottam, hogy elviekben hasonlót én is tudok gyártani.

Kell hozzá két hasonló edény, amelyeket egymásba lehet úgy rakni, hogy az edények alja között legyen néhány miliméternyi légüres tér, továbbá a "fölső" edény aljának lukasnak kell lennie.

Nosza, összeszedtem pár alkalmasnak látszó tárgyat: hungarocell ételdoboz, tejfölös poharak, glisztásdobozok.

A "fölsőnek" szánt edények aljának lukasztását egy vastag tűvel oldottam meg (hogy a keletkező lyuk biztosan ne legyen nagyobb a magnál). A gilisztásdobozok kicsit keményebb műanyagból készültek, ezért a perforációhoz előbb mécses lángjába "mártottam" egy pillanatra a tű végét, majd az így a felhevített fullánkkal szúrtam ki 4-5 lukat gyors egymásutánban, aztán megint mártás-szúrogatás-mártás-szúrogatás, stb.

Az eredmény alább látható, nagyjából fél-egy cm távolságra lettek egymástól a lukak.

 

Már csak meg kellett tölteni az alsó edényeket vízzel, beáztatni a magokat egy fél napra (már amelyikhez ezt írta a felhasználói kézikönyv), majd átrakni őket a felső edénybe, az alsókba pedig annyi vizet tölteni, hogy éppen elérje a felső edény alját. Aztán reggel-este a felső edényben langyos vizes öblítés, az alsóban vízcsere.

Nos, egy hét vesződség után az alábbiakat állapítom meg:

- a rukkolamag egy nyálkás kis szemét dög, ami mindenhez odaragad.

- a tejfölöspohárnak túl kicsi az alja, csak nagyon kevés mag fér el rajta (ja, mert ugye az is fontos, hogy a magok csak egy rétegben legyenek, különben könnyen berohadnak), és túl mély is, hiába fehér a fala, szerintem kevés fény éri így a magocskákat, és ugyancsak a berohadást valószínűsíti ez a szerkezet.

- a hungarocell edénynek nem elég stabil az alja, deformálódik, így a szélére került magocskák kiszáradnak, a közepén pedig állandóan víz alá kerülnek.

A legjobban a lucernacsíra teljesített (kb 50%-os csírázási aránnyal, időben tartotta magát az előre meghatározotthoz, és finom is!), a konstruktőrök versenyét pedig a gilisztásdoboz nyerte: átmérője, magassága és egymásba helyezhetősége is éppen megfelelőnek bizonyult a célra. A magok öblítése is könnyű volt vele.

Kilyukasztgattam még néhány gilisztásdobozt (amelyek a gilisztakomposzt készítése folytán halmozódtak, amúgy igen praktikus tárolók) és immár mindhárom csíraféleséget ilyenekben nevelgetem. A további eredményekről természetesen majd beszámolok.

Komposzt helyzetjelentés

Ilyen volt.

Ilyen lett 15 nap elteltével. Mondjuk 10 nap után is kb így nézett ki, azóta mintha stagnálna az állapot.

Tapasztalatok:

Szagok nincsenek.

Ezt az igen szellősre sikeredett és lakásban tartott gilisztakomposztálót jó gyakran kell nedvesíteni. Mivel a cél az, hogy megfigyeljem, milyen ütemben fogyasztják el gyűrűstestű barátaim az egy rétegnyi krumpli+répahéjat, ezért nem födtem be se földdel, se további nyers(táp)anyaggal a komposztot (egy műanyag tálca fedi az egészet napközben). Azonban a rendszeres (napi 1-2x) spriccelés ellenére is, a tápanyag gyorsan szárad, s így valószínűleg kevésbé vonzó a nyálkástestűeknek, tk. érthető módon.

Továbbhaladás iránya:

Kicsit bele fogok túrni a komposztba, hogy választ találjak ezekre a kérdésekre:

 - vajon egyáltalán élnek-e még a gilik?

 - a kosár melyik részében tartózkodnak szívesen/hova menekültek?

 - a komposzt közepe mennyire nedves?

Édesanyám erkélyén is kialakításra kerül egy láda, ezúttal már fából. Ott viszont határozottan hűvösebb körülmények fognak uralkodni.

A nagy Á-Show

A hétvégére olyan jó idő kerekedett, hogy még a városi népség nagy részét is kicsalogatta a szabadba a napsütés. Én sem maradhattam tétlen, itt volt az alkalom, hogy az ősszel elmaradt talajmunkákat elvégezzem. Most még lesz ideje a talajnak kipihenni a durvább beavatkozást, s mire belekerülnek a haszonnövények, már kiegyensúlyozott víz-levegő-mikrobiális háztartása lesz.

Najó, szombaton még inkább a haverokkal társasoztunk, de vasárnap már magamhoz ragadtam ásót, ásóvillát, talyigát, meg mérőszalagot és nekiálltam az ásásnak. A terep- és igényfelmérés (mit és mennyit is akarnánk dézsmálni a miniédenből) közben arra jutottunk, hogy alakítsunk ki 3 parcellát, az egyik lesz az "árnyékos" - amit két öreg szilvafa árnyéka tud védeni dél felől; a második lesz a "félárnyékos" - amelyik az előzőnek hosszirányú folytatása; a harmadik pedig a "napos" - amely az előzőekkel szemben, a kert másik oldalánál foglal helyet, és nincs semmi, ami a déli órákban árnyékolná. Valahogy így:

Ez alkalommal egyelőre csak az árnyékos ágyás felásását terveztem be, tekintettel az előző napi bulájból maradt fejfájásra... :P

A parcella mérete 1,5*6 m, hogy két oldalról jól el lehessen érni mindent, de azért ne is kelljen sokat körbeszaladgálni, ha valamit éppen a másik oldalról kellene elérni. A kerítéssel párhuzamosan, attól 60 cm távolságban mértem ki az ágyás helyét, hogy biztosan és kényelmesen körbe lehessen járni, akár talicskával is.

A felásás módja kicsit eltér a szokásostól. Először is kell egy deszka, ami kb olyan hosszú, mint amilyen széles az ágyás (jelen esetben 150 cm), és kb 90-100 cm széles. Ezt a deszkát arra használjuk, hogy ráfektetjük az ágyásnak arra a részére, amire amúgy ráállnánk. Ha erre a deszkára állunk, súlyunk nagyobb felületen oszlik el, s így kevésbé tömörítjük a talajt. Ásáshoz és ültetéshez is használhatjuk. Később ugyebár nem annyira.

Nekem most nem volt deszkám, de jelen esetben ez talán bocsánatos, ugyanis régóta fel nem ásott talajt kellett megművelni, így valszeg túl sokat már nem tömörítettem rajta azzal, hogy két lábbal direktbe ráálltam. De ültetéshez már beszerzek egyet.

Az ásást az ágyás rövidebbik oldalával párhuzamosan végezzük. Az első kiásott árok anyagát talicskába tesszük, s félrerakjuk. Így lesz némi hely (érdemes akár 2 ároknyi anyagot is félretenni - a szerk. megjegyzése), hogy dolgozhassunk az ásóvillával. Az ásóvillát az árok aljába szúrva, s lenyét lenyomva fellazítjuk az alsóbb réteget. Hivatalosan. Nekem ez utóbbi művelet nem annyira sikerült, mert olyan kötött volt a talaj, hogy az első bátrabb mozdulatnál hallottam az ásóvilla reccsenését. S mivel vadiúj jószág volt, nem akartam fél percnyi használat után a kukába dobni, ezért a következő módszert dolgoztam ki.

Az ásóvillát az árok aljába szúrtam, kicsit jobb-balra megmozgattam, majd lejjebb nyomtam, újra jobbra-balra megmozgattam, s még egy kicsit lejjebb nyomtam (ekkor szúródott be kb a teljes villaág hosszában az eszköz), s ha még engedte, jobbra-balra megmozgattam. Ezt a műveletet 4-5-ször kellett megismételni, hogy az ágyás teljes szélességében végigérjek, s valamennyire az alsóbb rétegek is meg legyenek lazítva. A nagykönyv szerint, jövőre könnyebb lesz az ásás, mert a termesztett növények gyökerei mélyebbre hatolnak, s így segítenek a mélylazításban. Meglássuk.

A második árokból ásóval kiemelt anyagot áthelyezzük az elsőbe, így hozzáférünk megint ásóvillázni az árok alját. S így tovább a teljes 6 méteren. Végül a fellazított föld elég lesz ahhoz, hogy ne hiányozzon az első (két) árokból kitermelt föld, még egy kicsit púpos is marad az ágyás, ami egyáltalán nem baj. A nagyobb rögöket az ásóvillával szétütögetjük, s végül szépen gereblyével egyenletesre csíkozzuk a felszínt.

Amint a képen is látható, a gereblyézés szakaszában munkára foghatjuk keresztgyermekünket is, ha éppen van kéznél. A háttérben füstölő tűz a fákról lemetszett beteg ágak biztonságos megsemmisítését hivatott elvégezni. Miközben ugyanis én a magam kis 9 négyzetméteres ágyását abajgattam, egy nyugdíjas kertészbácsi szépen körbemetszette a gyümölcsfákat és meg is permetezte őket kénes-kálciumos lével.

A könyv azt írta az első ásás és beültetés akár 6,5-11 órát is igénybe vehet. Először kuncogva olvastam ezt a részt, de így utólag be kell valljam, tényleg 6 óra volt felásni a 9 négyzetmétert! Főleg az ásóvillázás vitt el sok időt, de ez szükséges ahhoz, hogy szép erős gyökerű növényeink legyenek. A második-harmadik ágyásnál már remélem gyorsabb leszek azért. De innen üzenem nagymamámnak, nagynénémnek és minden kételkedőnek, hogy igen, tudom, hogy ásni is kell a kertészkedéshez, és igen, felástam. Jó mulatság, férfimunka volt. A mulatságot ráadásul kiegészítette az is, hogy ebédidőben megszakítottam a munkát, bográcsavatás céljából: túrós csuszát melegítettünk benne, és március első napsugaras kék ege alatt költöttük el az ebédet :)

Aznap este nem nagyon kellett ringatni az elalváshoz...